BlueBay
Információk
 
Legközelebbi verseny

Nem tudjuk!

 

 
BlueBay
 
Galéria
 
Rimini
 
Üzenj nekünk
 
Kapcsolat

bluebay@freemail.hu

 
Linkajánló
 
> Vasárnap, a döntő <

Eljött az utolsó, egyben legizgalmasabb nap !!

Reggeli után kiköltöztünk a szállodából, felpakoltunk a buszra és könnyes búcsút véve kedvenc fagyisnéninktől

elindultunk a Kongresszusi Központba. Elég korán értünk oda, hogy öltözés előtt még szurkolhassunk kicsit a többi csapatnak és természetesen maradt idő a gyakorlásra is. Az öltözők az alagsorban voltak és elég méretesek ahhoz, hogy elférjünk. Persze ilyenkor  már csak pici gyakorlás van, inkább bemelegítés jelleggel.

Átöltözés után aztán elhelyezkedtünk a szinpad mellett és nem mondhatjuk, hogy nem vett rajtunk erőt az izgatottság.

Aztán ott álltunk a szinpadon és elkezdődött a zenénk ! Hallottuk, hogy a többi magyar csapat szurkol nekünk, nem akármilyen élmény volt !!!!!!!! Mindent kiadtunk magunkból és éreztük, hogy most nagyon jól sikerült.

A zsűri ugyanolyan rezzenéstelen arccal nézte végig a produkciónkat mint az összes többi csapatét, semmit nem lehetett tudni a helyezést illetően. Az IDF pontozási rendszere szerint a zsűri titkosan helyezésre pontoz, ezért egészen az eredményhirdetésig csak találgatni lehet. Kategórián belül hatodik csapatként léptünk szinpadra, és persze láttuk az előttünk fellépőket, majd az utánunk következőket is, de sokesélyes volt a helyezésünk.

Végre eljött az eredményhirdetés ami kicsit hosszúra nyúlt, de hát rengeteg kategóriában hirdettek eredményt.

Az első hat helyezett oklevelet, ezen belül a dobogós csapatok kupát is kaptak.

Végre: hip-hop junior formáció !! Hatodik hely…….ötödik hely……..negyedik hely………! Ennyire nem tetszettünk volna? Hatodik helynél rosszabb helyen végeztünk? De még három helyezést osztanak………..

És aztán az ominózus mondat a hangszórókban :  „ the third place: number 250 Rainbow Team, Hungary „ !!!!!

 (Harmadik hely: 250-es számmal Rainbow Team Magyarország. )  Fel sem fogtuk először ! Felugráltunk a szinpadra aztán ott álltunk a világbajnoki dobogón !!!!

Leírhatatlan, semmihez nem fogható élmény ! Megérte az összes verítékes munka, az izomlázak, a ráfordított idő! Nem titok és nem szégyelljük, ahogy lejöttünk picit eltörött a mécses az örömtől.

Vége lett az eredményhirdetésnek, még csináltunk néhány fotót, majd felültünk a buszra és búcsút intve Rimininek nagyon jó hangulatban vágtunk neki a hazavezető útnak. Érdekes, hogy visszafelé valahogy rövidebbnek tűnt, bár tény, hogy kevesebbszer álltunk meg. Istenien éreztük magunkat és talán még maradtunk is volna szívesen, de azért már húzott az Otthon és már nagyon mesélni szerettük volna az élményeinket.

Hétfőn reggel fél nyolckor gurultunk be a Penny parkolójába ahonnan nem is olyan régen elindultunk. Még egy kis meglepetés azért várt ránk: azok a szülők akik itthonról szurkoltak nekünk virággal fogadtak minket és egy kis ünnepséget rendeztek nekünk a parkolóban J

Nos, ennyi volt az utazásunk rövid története, reméljük tetszett a beszámolónk.

Nézzétek végig a képeket, talán picit adnak  némi betekintést abból a rengeteg élményből amiben részünk volt !!

 

Vége

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ennyien jártak itt
Indulás: 2006-01-04
 
Mennyi az idő?
 
Naptár
2024. Június
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Köszönet
Köszönjük Fly :-)
 
Egyesületi logo
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!